Chapter 10.

Tehát az új lábam neve már kiegészíthető egy "-vészi" toldalékkal. Nyomorék lettem, de nem mondhatom ki, mert anya megint leordít. Mikor hazaértünk, nehézkesen, de már két lábon elindultam a szobám felé. Akkor pillantottam be Logan szobájába, aminek az ajtaja résnyire nyitva volt. Beálltam az ajtóba, és onnan néztem körül. Bementem, én leültem az ágyra. Elhullajtottam egy-egy könnycseppet, majd a hátamra feküdtem. Valaki bekopogott az ajtón, és megszólalt:
-Hé, nem jössz ebédelni?-vigyorgott rám az illető. Majd egy nagy sikítás után reagáltam.
-Logaaan!-ordítoztam, és a nyakába ugrottam. Nem kérdeztem, hogy került ide, nem jelentettem ki, hogy meghalt. Csak örültem. Annak, hogy visszajött. Ezalatt a kiabálás alatt a többiek oda özönlettek és a lépcső végéből figyelték, ahogy fogadom az elvileg meghalt haveromat. Mindenki a fejét a másik vállára hajtotta, és összeborulva nézték végig a jelenetet, csak én nem láttam ki a könnyek közül. Ott álltunk, egymás karjaiban, és nem törődtünk azzal, hogy mi történik. Az idő lelassult, és egyre éhesebb lettem. Logan lassan elengedett, és elakadt a szava.
-Ne is kérdezd-emeltem meg a műlábam, majd visszatettem.
-Jól vagy?-ölelt meg megint.
-Nem nagyon, de majd megszokom-másztam ki a karjai közül, hogy lássam az arcát. Ezalatt a többiek gyorsan elhúzták a csíkot, hogy nehogy meglássuk őket.
-Firkakirálynő...-nevetett Logan a lábamat nézve.
-Tudom milyen megalázó volt egy gyerek játszóházban várni addig, amíg nem készültek el a papírok?-estem neki a már élő Logannek. Ő csak mosolygott. Örül, hogy lát, vagy elkentem a sminkemet?-Nem akartam szóba hozni, de...ott álltam melletted, mikor meghaltál. Szó szerint bezuhantam az ajtón-nézegettem a padlót.
-Defiblirátor-egyenes válasz: pipa.
-Logikus-mosolyodtam el.
-Kihűl a kaja, megyünk enni?-nézegetett a konyha irányába Logan.
-Loggie maci az erdőben szed málnát?-néztem rá kiskutya szemekkel.
-Öhm...nem tudom?-ő pedig hülye fejjel.
-Vigyél le-nyújtottam felé a kezeimet-Nem tudok lépcsőzni-nevettem.
-Hölgyem?-mondta, majd felkapott, és egészen a székemig vitt, majd arra tett le.
-Hhhh...Sajt!-nyitottam ki egy dobozt-Melyik vooolt?-mondtam kicsit hangosabban és mérgesebben, mikor a sajtos doboz üres volt. Mindenki Carlosra mutatott, ő meg csak tátogatta a száját..-Szerencséd, hogy még nem tudok ezzel az izével menni. Különben már most halott lennél-a mostra persze tettem egy kiadós hangsúlyt. Persze nem maradhatott el a goromba nézés sem. Ezek után elkezdtem enni két kézzel egy-egy csirkecombot.
-Öhm...-mondogatta mindenki, miközben rám néztek.
-Mivan? A kórházban nekem nem is adtak enni!-másztam ki a dolog alól. Ekkor mindenkiben egy olyan hangos röhögés tört ki, hogy nem is hallottam a csámcsogásomat. És csak egy hülye vigyort legyintettem feléjük, és folytattam a Walesi lakomát. Mikor végeztem, lenyomtam 3 pohár narancslevet, és befejeztem.
-Nem gondoltam, hogy fogod hordani a gyűrűt-mondta Logan mosolyogva,mikor letettem a kezem az asztalra.
-Nekem tetszik-húztam ki magam.
-Ja, főleg,hogy a kedvenc színed a smaragdzöld szereted, ha rád költenek-mondta Sheila.
-Hogy szeretem ha rám költenek? Kikérem magamnak. Imádom!-csúsztam lentebb a székemben.