Chapter 14.

Reggel hamarabb keltem fel, mint Logan. Felemeltem a fejem, majd visszaeresztettem a mellkasára. Azon gondolkoztam, hogy hogyan fogok kimászni a Mrs.Henderson szerepből, hogy egyáltalán a főiskolát is elkezdjem-e. Az agyalásomat drága alvótársam hangja zavarta meg.
-Átjöttél?
-Le se feküdtem az én ágyamba.
-Gondolom éhes vagy.
-Rendelünk gyrost?-néztem rá.
-Várj, először hadd ébredjek fel...
-Nem ma este lesz a Viva la vida koncert?
-Milyen koncert?
-A srácok azt mondták ma felléptek-ültem fel az ágyon.
-Ez tök ugyanolyan, mint amikor az egész család hawaii-ra utazott, nekem meg nem szóltak-nevetett.
-Itt hagytak?-kuncogtam.
-Ja. Úgyhogy mire hazaértek "véletlenül" kifestettem a házat...csokipudinggal-ült ő is mellém.
-Kárba vészett milliónyi puding..
-De megérte-mosolygott.
-Miért?
-Mert végig nézhettem ahogy Carlos a falat nyalogatja.
-Öhm..oké-nevettem-Tényleg nem szóltak a koncerttel kapcsolatban?
-Szóltak, csak elfelejtettem.
-Hogy lehet egy koncertet elfelejteni, ráadásul azt, amin fellépsz?-nevettem.
-Ha a közelemben az egy ilyen gyönyörű lány, mint te, még azt is elfelejteném hogy hívnak-ölelt meg.
-Olyan aranyos vagy..-suttogtam egy nagy mosoly kíséretében.
-Reggelizünk?-engedett el.
-Csak ha tényleg rendelsz nekem gyrost-nevettem.
-Akkor megyek, tárcsázom a futárszolgálatot-állt fel.
-És velem mi lesz?-mondtam, miközben odajött hozzám.
-Téged meg lecipellek-vigyorgott, majd felkapott és letett a konyhában egy székre.
-Ha majd elkezdődik ez a mozgássérült torna remélem megtanítják hogy kell behajlítani a térdem-nevettem.
-Szívesen pakolászlak egész életedben-ült le velem szembe.
-Egy idő után úgyis megunnád-mosolyogtam rá.
-Azt kötve hiszem..Kérlek ne üss meg, de azt mondták elfogyott a Gyros. Attól még elmehetünk villásreggelizni!
-Az a kedvencem...-néztem le az asztalra.
-Tudom-mosolygott.
-Honnan?-néztem a szemébe.
-Mehetünk?
-Nem válaszoltál a kérdésemre! Te kémkedsz utánam?
-Csak legyűjtöttem pár anyagot Sheila-tól-nevetett.
-A kis némber...
-Akkor megyünk enni, vagy hagyod, hogy éhen haljak?-nézett rám kiskutya pofival.
-Menjünk-álltam fel.
-Vigyázz!-fogott meg.
-Most nem állt szándékomban elesni-kuncogtam.
-Nembaj, kiviszlek a kocsiig.
-De a kerekesszéket ugye nem visszük el?
-Még egy napszemüveget is felveszek, nehogy megint letámadjanak-mosolygott, majd beültetett az anyósülésre, mint valami 6 évest. ezek után végre elindultunk reggelizni, és Logan tényleg felvett egy napszemüveget a kapucnija mellé, majd befordult a parkolóba.
-Nyugi, ismerem a srácot, akié ez a hely..kiteszi a szűrét minden paparazzinak-húzta be a kéziféket, majd leállította a motort.
-Remélem is-húztam fel a szemöldököm, majd elmosolyodtam. Logan kiszállt, és én is. Lépdeltem párat, már kicsit biztosabban, de Logan megfogta a kezem, hogy ne essek el...megint. Ettünk, ittunk, hazaindultunk, és nem támadt le senki. Így lehet normálisan villásreggelizni egy sztárral. Médiások és kontárkodás nélkül. 40 perc kaja és utazás után hazaértünk, de a többiek nem voltak sehol. Biztos hangpróbára mentek. Vagy paintballozni. Erre sok lehetőség van.
-Figyelj...mondj mindenre igent!-ült mellém Logan, miközben a kanapén néztem a TV-t.
-Okés-fordultam felé.
-Szereted a sajtot?
-Igen.
-38-as a lábad?
-Igen-bólogattam.
-Utálsz?
-Mi? Dehogy is! Én szeretlek!-hoppá.

-Úgy tudtam!-mondta, majd megpuszilt.